1956-ban születtem Medgyesbodzáson, ahol azóta is élek. Már felmenőim is itt éltek egészen a település alapításától kezdve. Örömmel emlékezem vissza gyermekkoromra, amikor még Medgyesbodzáson és Gábortelepen igen népes volt a lakosság, valamint a környező
tanyavilágban is igen élénk élet folyt.
Tanulmányaimat Békéscsabán végeztem. Autószerelő szakmát, érettségit, és vendéglátói vezetői képesítést szereztem. Tanulmányaim befejezése után a helyi termelőszövetkezetben kezdtem dolgozni 1980-ban a katonaévek letöltése után önálló
vállalkozásba kezdtem, melyben a mai napig tevékenykedem.
1998-óta vagyok Medgyesbodzás polgármestere, tisztségemet társadalmi megbízatásban látom el. A két település lakossága 3 választási ciklusban megtisztelő módon összesen 4 alkalommal tisztelt meg bizalmával. Büszkeséggel tölt el az irántam való bizalom,
melyre
alázattal igyekszem rászolgálni.
Krucsai József alpolgármester
Czene Tiborné képviselő
Czene Tiborné vagyok 1992-től lakom Gábortelepen, hamar beilleszkedtem és megszerettem az itt élő embereket. A 2006-os választásokon a lakosság bizalmat szavazott nekem, képviselő lettem. Medgyesbodzáson az iskolában dolgoztam, majd megszűnésével a Medgyesegyházi iskolába kerültem, jelenleg ott
dolgozom pedagógia asszisztensként. Köszönettel és tisztelettel veszem, ha az emberek felkeresnek a települést érintő ügyekkel, problémákkal
Kiss György képviselő
Született 1979. augusztus 5. Orosháza.
Iskolai végzettsége: Felsőfokú (Személyügyi szervező – Tessedik Sámuel főiskola.
Munkahely: Medgyesegyháza és Bánkút Áfész – Gábortelep Vasút u.44.
Laduver Attila képviselő
Lajos Ferenc képviselő
1953. március 18-án születtem Medgyesbodzáson. Az érettségi bizonyítvány megszerzése után 1981-ben Mezőgazdasági Gépésztechnikumot, majd 1987-ben Növényvédelmi és Talajerőgazdálkodási technikumi
végzettséget szereztem. 1970 és1994 között a helyi Termelő Szövetkezetben dolgoztam, ezt követően, a mai napig, családi gazdálkodóként tevékenykedem.1979-ben nősültem, 2 gyermek édesapja vagyok. A választópolgárok kétszer szavaztak nekem bizalmat, minek a 8 év alatt igyekeztem a legjobb tudásom szerint megfelelni.
Laurovics István képviselő
1951-ben születtem Nagybánhegyesen. Általános iskola befejeztével mezőgazdasági gépszerelő szakmunkásvizsgát tettem. 10 évet dolgoztam a Medgyesbodzási Egyetértés Tsz-ben mint gépszerelő. 1977. január 01-től egyéni vállalkozó lettem és a mai napon is az vagyok.
Gábortelepen élek. A választópolgárok már harmadik alkalommal tiszteltek meg bizalmukkal, melynek igyekszem megfelelni.